Menü

„A vízkincset nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön!”
Főoldal
Hírek » Aktualitások
2018. január 19. péntek - Márió,Sára napja - 04:14

Aktualitások


A Magyar Víziközmű Szövetség közreműködésével forgatta le Gyetván Csaba, a magyar Hogyan készül? műsorok készítője következő kisfilmjét, amelynek a témája, hogy hogyan jut el az ivóvíz a csapokba, valamint, hogy hogyan tisztul meg a szennyvíz?
Gondoskodjon róla időben, a fagykárok elkerülhetők - 2017-11-28
A hideg ellen érdemes védekezni, amit az aknafedél nikecell vagy kartonpapír szigetelésével tehetünk meg, ezen kívül érdemes ellenőrizni, nincs-e víz az aknában, helyén van-e az aknafedél. Ha az akna nem elég mély (legalább 90 cm), vagy ha az akna oldal irányból is lehűlhet, a vízmérőt és az aknában lévő vízvezetéket is tanácsos betakarni jó hőszigetelő anyaggal (pl. ásványgyapot, hungarocell), majd arra PVC fóliát teríteni. Kiemelt figyelemmel kell lenni azon vezetékszakaszokra is, amelyek kevésbé védett helyen (falon kívül) vannak, ezeket is célszerű szigetelőanyaggal védeni. A nyaralók, vagy vidéki házak különösen ki vannak téve a fagyás veszélyeinek, érdemes ezeket a rendszereket vízteleníteni a téli időszakra.
 
Tájékoztató
 
Az „Egyes törvényeknek Magyarország versenyképessége javítása érdekében történő módosításáról” szóló 2017. évi LVII. törvény előírásai alapján, a BAKONYKARSZT Zrt. az alábbi eljárásrendet alkalmazza 2017. július 1-től hatályos, a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 55/H. §-a tekintetében:
 
Jogszabály változás - 2017-06-30
Kedves Felhasználóink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy  2017. július 1-jétől hatályos jogszabályi előírás szerint ha a felhasználási helyen a Felhasználó személye megváltozik, a korábbi és az új Felhasználó illetőleg Elkülönített vízhasználó együttesen a változást legkésőbb – kivéve a Felhasználó elhalálozása esetén – a birtokátruházástól számított 15 napon belül kötelesek a víziközmű-szolgáltatónak bejelenteni. A Felhasználó elhalálozása esetén az örökös az elhalálozás tényét legkésőbb annak tudomására jutása napjától számított 60 napon belül köteles a víziközmű-szolgáltató számára bejelenteni.
 
BAKONYKARSZT Zrt.
Társaságunk is csatlakozott - a JOST Hungária Bt.-vel, és a Pannontej Zrt.-vel közösen - a „Foglalkoztatási Együttműködés a Veszprémi Járásban” című, Európai Uniós forrásból megvalósuló projekthez. Ennek keretében, középiskolás diákok számára, közös pályázatot hirdettünk meg a hiányszakmák népszerűsítését szolgáló szakmabemutató kisfilm készítésére.
(A képen a „Táncsics” csapat egy része látható felkészítő tanáruk és vezérigazgató úr társaságában)
1
ÜGYFÉLSZOLGÁLATAINK,
ÜZEMEGYSÉGEINK
ELÉRHETŐSÉGEI

hírleveleink

On-line Ügyfélszolgálat Mobil Alkalmazás
 
Várpalota térségi bántapusztai vízbázis biztonságba helyezése
KEOP-2.2.3/B/09-11
-2011-0003
Magyarország megújul


Készítette:
VÁLTSON KÖRNYEZETBARÁT
E - SZÁMLÁRA!
Kíméljük együtt a környezetünket!
Vízdíjszámlái bármikor megtekinthetők, nyomon
követhetők és visszakereshetők.

A szolgáltatás igénybevételéhez regisztráció szükséges, majd a profil menüpontban jelentheti e-számla igényét.

Regisztrációját megteheti itt.
bezárás